Leírás
A Prunus Persica Weinberger / Weinberger nektarin július közepe – vége felé érik. Gyümölcse közepes méretű, kissé megnyúlt formájú. Sárga húsú, kemény, zamatos, félig magvaváló. Héjának nagy része sötétpirossal mosott.
Jól és megbízhatóan termő fajta. Ápolási tanácsok: metszésére minden évben fordítsunk kellő figyelmet, mert ennek hiányában a fa felkopaszodik, és termésében is visszaesés várható. Metszés után a 2 cm-nél nagyobb felületet sebkezelővel kenjük be. Az őszibarackok első számú kártevői a tafrina, levéllyukacsosodás, és lisztharmat.
Az első betegségnél a levelek fodrosak lesznek, ráncosodnak, majd elszíneződnek és lehullanak. Másodiknál sárga közepű, vörös szegélyű foltok jelennek meg, idővel kilyukadnak, és ráhúzódnak a rügyekre.
Fontos tudnivaló szabadgyökeres növényeinkről
A szabadgyökeres növények érzékenyebbek az ültetési és gondozási körülményekre, ezért eredési arányuk statisztikailag alacsonyabb lehet, mint a konténeres vagy földlabdás fáké. Az ültetés utáni siker számos külső tényezőtől függ, így az esetlegesen meg nem eredt növényekért felelősséget nem tudunk vállalni. Kérjük, az átvételkor észlelt hibákat haladéktalanul jelezze, a későbbi reklamációkat nem tudjuk elfogadni.
Köszönjük megértésüket!
Paraméterek
| Alany: | Mandula |
| Érési idő: | Július közepe vége |
| Gyümölcs méret: | Közepes |
| Gyümölcs | Nektarin |
| Gyümölcs húsa: | Sárga |
| Helyigény | Napos |
| Magvaválás: | Magvaváló |
| Porzás: | Öntermékeny |
| Virágzási idő | középidei |
| Vízigény: | Közepes vízigényű |
| Télállósági zőna | 4a -34.4 °C |